Családi közösségek kialakításának és támogatásának programja Kecskemét város és környéke számára A TÁMOP-5.5.1.B-11/2 „A családi közösségi kezdeményezések és programok megerősítése” pályázati program keretében.

A PROGRAM ÉLETREHÍVÓJA:

EgészségPorta Egyesület és a Funiculus Umbilicalis Alapítvány konzorciumi szövetsége

A program megvalósításában közreműködő munkatársak:

Balassi Sára, Bóta Ákos, Csertő-Marton Edit, Csóti Katalin, Dologné Kovács Izabella, Dr. Greminger Márta, Dr. Hanusz Klára, Dr. Pongrácz József, Harmatos Zoltán, Hortobágyi Tibor, Hortobágyiné Dr. Nagy Ágnes, Kuntár Ágnes, Lakó Tóth Edit, Masek Anita, Szabadkai Anna, Szabó Béláné, Szentkirályi Márta, Szilágyi Sándorné, Szöllősi Annamária, Szöllősiné Kosztolányi Ágnes, Varga Terézia, Závori Erika és más meghívott előadók, szakértők

A PROJEKT RÖVID LEÍRÁSA

A tervezett program Kecskemét és Kecskemét környéki családok nehézségeinek megkönnyítéséért minőségi gyermeknevelést segítő- szakmai irányítással- életre hívott közösségeknek, gyermekeknek és fiatal felnőtteknek szóló programokat, foglalkozásokat és rendezvényeket kíván megvalósítani.

Célunk, hogy csökkentsük a gyermekeket nevelő családok nehézségeit, segítsünk gondjaik megoldásában, s a szakmai összefogással segítsük ezeket a közösségeket, hogy például szolgálhassanak és alapját képezzék egy támogató rendszer kialakulásának adott közösségben. Szeretnénk a mai nehéz gazdasági helyzetben lévő családokat képessé tenni problémáik megoldásában, támogatni szeretnénk mind a gyermek(ek), mind a szülő(k) kapcsolatrendszerének és képességeinek fejlesztését. 

Programunkkal szeretnénk csatlakozni és erősíteni az eddigi egészségügyi, oktatási, közművelődési és szociális alapellátási vagy önként szerveződő szakmai közösségek munkáját, kiegészítve azt, hogy tervezett tevékenységeinkkel hosszú távon javíthassuk közösen, együtt gyermekeink jövőjét.

Szeretnénk elérni továbbá, hogy a vidéki és a városi gyermekek lehetőségeinek különbsége megszűnjön.

Fontosnak érezzük, hogy mindehhez a családi életre való felkészüléstől a gyermek felnőtté válásáig olyan különleges formákat keressünk, amely a testi, lelki harmónia kialakulását nagymértékben segíti. Szeretnénk élni a támogatórendszer kiépítése mellett azzal az egymást támogató erővel is, amelyet a közösség biztosít tagjai számára.

Külön hangsúlyt fektetünk a humán értelmiség kis közösségeinek életrehívására, hogy ezzel hozzájáruljunk egy olyan fejlesztési irányvonal támogatásához, ami a jelenleg felnövő gyermekek életszínvonalát növelni tudja. Fontos, hogy egy ilyen közösség mintaértékű szerepet töltsön be, és vonzóvá váljon mások számára is ez az életvezetés, olyannyira, hogy ezt követni kívánják.

A tervezett program nem törekedhet teljességre, de célzottan kíván minden területen kiegészítő szolgáltatásokat, formát találni, melyet szakmai szinten összehangoltan támogatni is kívánunk.

Szakmai programjaink jellegük szerint klubfoglalkozások, csoportos és egyéni tanácsadások, kompetencia és ismeretbővítő tréningek, foglalkozások.
A program futamideje: 2013. január 15 – 2013. december 15

A program négy fejezetben foglalja össze a kínált szolgáltatásokat, melynek részletes ismertetését programfüzetben és a fogjunkossze.meditres.hu honlapon foglaljuk össze.

EGYÜTTMŰKÖDÉSRE FELKÉRT INTÉZMÉNYEK, SZERVEZETEK: 

PROGRAMOK ISMERTETÉSE:

1. csomag: Gyakorlati személyes tanácsadás, a családi élet, a háztartás és a gyereknevelés témakörében

2. csomag: Családi klubfoglalkozás, fókuszban a családi élet, a szülői feladatok

3. csomag: Családi életre felkészülés, párválasztókat, gyermekvállalókat segítő tréningek, csoportos foglakozások

4. csomag: Harmonikus családi kapcsolatokat, a munka és család összeegyeztetését támogató tréningek

Kecskemét, 2013. február

Dr. Hanusz Klára
EPE elnök
A projekt szakmai vezetője