Az Egyesület célkitűzéseinek megvalósítására mintamódszer kidolgozását terveztük meg szakmai programunkban, melynek gyakorlati kivitelezéséhez partnereket kerestünk. Az EgészségPorta Egyesület szakmai partnerek, az EGIS Gyógyszergyár és a 77 Elektronika Kft. támogatásával 2007. februárjában meghirdette a „Partnerség az egészségért” pályázati programot.

A pályázat célja volt: Népegészségügyi Kistérségi programok gyakorlati megvalósítása, melynek módja, olyan szakmailag megalapozott EGÉSZSÉGKÉP és EGÉSZSÉGTERV készítése, melynek megvalósítása a Kistérségi Fejlesztési Koncepciókhoz illeszkedik, ennek alapját képezik.


A Kistérségi Modellprogramhoz azt ígértük, hogy a pályázó kiírója segít:


•    Az önkormányzatokat (Kistérségi Társulásokat) támogatjuk helyi egészségtervek kidolgozásában, majd a megfogalmazott helyi célokra épülő helyi fejlesztési tervek elkészítésében,
o    Animátor képzéseket szervezünk,
o    Segítjük összegyűjteni a projekt összeállításához szükséges adatokat,
o    Szakmai tanácsadás, pl. az ÁNTSZ szakemberei részéről,
•    Koordináció a helyi döntéshozó szervezetek összefogásában,
•    Az együttesen kialakítandó teammel közreműködünk olyan projektek kidolgozásában, melyek elősegítik a regionális operatív programokban való részvételt, és ezzel támogatási források elnyerését,
•    Szakmai, módszertani segítségnyújtás egészségfejlesztési, népegészségügyi programokhoz,
•    Képzések, konzultációk biztosításával segítjük az interszektoriális együttműködést, amely az adott térség humán erőforrásainak hatékonyabb működését teszi lehetővé,
•    A nyertes pályázók között operataív és szakmai hálózati együttműködést alakítunk ki és gondozunk.
•    Segítjük az alapellástás tárgyi feltételeinek javítását, közreműdökünk a szakellátás fejlesztésében,
•    Elősegítjük, hogy a modellprogram kidolzozása és annak végrehajtása során a minőségbiztosítás szabályok érvényesüljenek,
•    A projektek megvalósítási folyamatát szakmai tanácsadással, folyamatos konzultációval támogatjuk,
•    A lakosság ellátásában dolgozó praxisok szakmai munkájának támogatása az alábbiak szerint:
o    Képzések háziorvosoknak, szakorvosoknak, szakdolgozóknak.
o    Helyi praxisok szűrési tevékenységének támogatása (rizikószűrés biztosítása).
o    A rizikószűrés eredményeinek a feldolgozása, s a kiegészítő prevenciós tevékenység segítése szakmai módszertani anyagokkal.


Pályázhattak:


•    Kistérségi Társulások,
•    Önkormányzati partnerek (Kistérségen belüli kisebb egységek)
•    Helyi (a résztvevő településeken lévő) Civil Szervezetek, akik a helyi Egészségtervek kidolgozásában már jártasságot szereztek,
•    Praxisközösségek (alap és szakellátásban együttműködő partnerek)

 

A teljes projektleírás